2009. október 23., péntek

Érdekességek

Halihó!
Történtek manapság érdekes dolgok. Egyrészt az, hogy hirtelen már szegény Michael Jacksonról is kijelentették, hogy rasszista és náci. Nem vicc: kikerült egy hangfelvétel, amiben elmondja a véleményét a zsidókról. Sejthetitek, hogy pozitív, vagy negatív volt. Ezután nem csodálom, ha a kölykeit már le is nyúlták zsidó-vallású nevelőszülők átnevelésre, MJ ugyanis kapcsolatban állt még egy feketékből álló félkatonai/vallási szervezettel is. Ők testőrként és birtokvédőként szolgáltak nála, és finoman szólva botrányosak: főként azért, mert minden nem feketét tisztátlannak tartanak, és alsóbb rendűnek. Uff. Nem jut hirtelen az eszembe a nevük, de aki nagyon akarja, felmegy a wikipédiára, és utánales.

Félretéve ezt, hamarosan feladja nekem Andi barátném az xbox-os Silent Hill 4-et, és a Silent Hill: Dying Inside képregényt, mert kinőtte őket. Figyelembe véve, hogy SH gyűjtő/ és mániákus vagyok, örülök most, mint majom a farkának. Ez lesz a harmadik Silent Hill 4-em, és a harmadik képregényem, ami SH-ból van (igaz, mindkettő vizuális nekem, és az SH: Experience-ből van, mozgóképesen.. most végre lesz kézzel fogható is ^_^) Ezért a legszívesebben megcsókolnám. XD De ez megmarad egy alternatív idősíkra, itt csak szépen megköszönöm neki a kedvességét és a bizalmát. Szóval, köszönöm szépen itt is, hátha olvasod! Sokat számít nekem, más aligha osztogatná el ingyen a cuccait egy olyan alaknak, aki olyan távol van tőle.

Most kissé kijózanodva, és félretéve ezt, elkezdtem Overlordozni. Az Overlord egy igazán megható darab: a cím "Hűbérurat" jelent, és -igen- te vagy a gonosz hűbérúr. A cél az, hogy meghódítsd a világot (meglep? Igen, megalomániákus is vagyok) a gonosz csatlósaid segítségével. Erre mindenféle a rendelkezésedre áll: a játék elején még romba van a sötét tornyod, azonban ahogy haladsz, a tornyot is úgy babrálhatod. Később több szoba is megnyílik, beleértve a kovácsműhelyt és az arénát, ahol harcolhatsz kedvedre az általad legyőzött ellenségekkel. A játékmenet hasonló a Fable-höz: van egy otthonod (itt a torony), és egy teleport-kapuval közlekedsz a kinti világba. Ott pedig 7 jóságos, de korrupt hős várja, hogy leigázd, és hogy a népét igába döntsd. Azért, hogy ezt a remek célt elérd, a csatlósok szinte mindent megtudnak csinálni helyetted: ütnek-csapnak, lovagolnak, csúsznak-másznak, törnek-zúznak, hasznos (és használhatatlan) dolgokat vesznek magukra, növelve a páncélzatukat vagy erejüket, a fontosabb holmikat meg odaadják neked. De a nehezebb cuccokat is ők emelik fel helyetted (nehogy már a hűbérúr cipelje!). 4 fajta csatlós van, és mindegyik idézhető bizonyos portálokból, amik szerteszét vannak szórva: először csak kevés, de később 20, aztán 50 is lehet a követők száma. Vannak a barnák, akik felérnek a tankokkal: primitív, goblin-szerű lények, akik közelharcban remekelnek. Vannak a pirosak: ők a kisördögökre emlékeztetnek, azonban pillanatok alatt felgyújtanak egy búzamezőt, vagy akármit (akárkit?), ám meg is szüntethetik a tüzet. Aztán vannak a zöldek, akik a mérgező levegőben is lazán sétálgathatnak, és van még egy utolsó csatlós-fajta, akik feltámaszthatják a halottakat, és járhatnak a vízen. Mondanom sem kell, micsoda káoszt tudnak csinálni, ha betévedsz velük egy faluba, vagy egy legelőre, ami tömve van birkákkal.

Van egy korrupció-mérő is: (ez szintén úgy működik, mint a Fable-ben, azonban itt kevés a választás ^_^) lehetsz gonosz, vagy nagyon gonosz. Ennek alapján alakulnak a díszletek a tornyodban, melyeket beszerezhetsz/vásárolhatsz, meg a varázslataid is, de a kinézetedet is befolyásolja. Útközben még beszerezhetsz magadnak a toronyba úrnőket is, ami szintén mókás.

--

Ha már nők... megtaláltam életem eddigi legrosszabb zeneszerzőjét. Azelőtt írtam egy listát arról, hogy számomra kik voltak a legnagyobb csodabogarak, de az összes elbújhat emellett. Nem viccelek. Szintiboy ehhez képest virtuóz lehetne, az MC Columbo nevű cigánygyerek (aki a nevét is lopta egy másik MC Columbo-tól) pedig igazi operaénekes, a Divízió88 "énekese" pedig könnyedén maestrónak tűnik. Hogy kiről is van szó: Madam X-otic -ról! Felesleges is kommentálnom: ha valaki nagyon mazoista, nézzen utána youtube-on. Már a legelső találatok is paródiák, és nem is az igaziak, de nem csodálom. A "Riói szerelem" c. szám után agyhalott lettem. Ezt még Sis mutatta, és ő nagyon élvezte, hogy szivathatott ezekkel a számokkal. De sebaj, én is gondolok rá: erősen gondolkodom azon, hogy rendeljek -e neki egy igazi, dedikált Madam X-otic cd-t karácsonyra, vagy szülinapra, csak hogy fájjon. Viszont, miután már meghallgattam a számait, nem tudott kimenni a fejemből egy se. Egész este ez ismétlődött bennem, még mikor aludtam is. Mindegy, legalább megnevettetett. De azért a kínzómesterek és hóhérok figyelmébe is beajánlanám.

2009. október 19., hétfő

Születésnapok, gondolatok, bla-bla

Pár nappal ezelőtt volt Data születésnapja. Gondoltam, elmegyek rá, mert már annyira fűzött, hogy bűntudatom lett volna, ha lemaradok róla. Ráadásul, úgy emlékeztem, hogy most járok először egy születésnapján, de nem: kiderült, hogy már voltam ilyen alkalommal nála máskor is. Úgy tűnik, kitörlődött a fejemből jó pár dolog, köztük ez is.

A vonatozás felettébb vicces volt: nem sok hely volt a Pest felé induló járaton, úgyhogy a klotyó mellé kellett leülnöm. Jó pár fiatalabb alak is megtette ezt mellettem, és mindig szakadtak a nevetéstől. Először nem értettem, miért, de később rájöttem: számolták, hogy percenként hány ember rohan a vécére. Először még nekem is vicces volt, de később már inkább zavaró. Miért pont a vonaton végzi el az összes ember a dolgát? Főleg, amikor fél percenként felváltva mennek egymás után? Oké, vannak pillanatok, amikor nagyon kell; ez mégse egy olyan dolog, amiben sok választásuk lenne. De mégis, előbb miért nem lehet elvégezni? Na mindegy, érdekes, amikor megállás nélkül mindenki wc-re futkározik.

Amúgy semmi extra nem volt, elvoltunk. És megettem egy Chris Redfield marcipánt is, ő ugyanis ki nem állhatja szegényt, úgyhogy szinte a kezembe nyomta, hogy harapjam már le a fejét. Közben úgy tűnik, hogy a vonatos klotyósok megátkoztak: később ugyanis iszonyatosan hangosan zuborogni kezdett a hasam, hülye zajokat kiadva. De hazafelé még rosszabb volt, ugyanis a sötétben és hidegben nem csak hogy késett a vonat másfél órát, de egy részeges pasasról is először azt hittem, hogy mindjárt rám ugrik. Először zavarta, hogy fürgén fel-alá mászkálok, később pedig odajött, és megkérdezte, ki vagyok én. Közöltem a nevemet, és beugrott neki, hogy ezt ismeri, de az nem én vagyok. Az apámat is így hívják. És hát kiderült, hogy ez az ürge ismeri az apámat. Ezután sokkal normálisabb volt, de így is sugárzott belőle az értelem, és kb. percenként káromkodott. Miután bejött a vonat, ő azonnal felakart rá szállni, de ki kellett ábrándulnia, ugyanis az csak fél óra után indult el. Mondott valami nagyon csúnyát a takarítóknak, akik a vonatba siettek a hideg elől, aztán elment a buszmegállóhoz. Én inkább megvártam a vonatot.

Közben pedig arra is rájöttem, hogy jobb, ha spórolok azzal a pár tízezressel, ami nekem van. Gyakorlatilag csak a karácsonykor kapott pénzből és a nagyszülőktől ajándékba kapottból gazdálkodok, most pedig elvertem ötezret, csak hogy egy lányt kétszer látni tudjak. Na, ezért nem lesz addig egy barátnőm se, amíg nincs munkám. Csak a mai helyzetben sok sikert hozzá. Inkább akkor tanulok még pár évet, de ha összejönne az, amit én akarok, akkor ez úgyse lesz probléma.

2009. október 16., péntek

Mindenféle

Hát, nemrég újra végigjátszottam a Bully-t, de ez alkalommal PC-n, és a kibővített Scholarship Edition-t. Sokkal jobb, mint a sima, ps2-es, nem csak grafikailag, de sok az újdonság is. Megpróbáltam elérni a 100%-ot benne, de "csak" 97% körül jött össze. Szörnyű. De azt nem tagadhatom, hogy remekül szórakoztam még most is. Jimmy Hopkins megunhatatlan.

Közben elkezdtem Dungeon Keeperözni. Aranyos kis fantasy-játék, nagyon őrült értelemben. A legtöbb fantasy-fikció általában kalandorokról szól, akik mindenféle labirintusba és földalatti izémizébe elmennek kincset keresni, miközben gonosz lényekkel harcolnak, akiket egy gonosz dungeon mester irányít. Itt viszont te vagy a Dungeon Keeper, és a lényeg az, hogy a kalandorok, akik betévednek a labirintusodba, élve ne juthassanak ki. Cuki. Vannak az impek, akik aranyat bányásznak, és szobákat építenek, meg vannak a többiek. Egy halomnyi van: a trollok jó kovácsok, akik csapdákat tudnak készíteni, az óriáslegyek hamar felderítik az alagutak sötétjét, az óriásbogarak kellőképpen borsot törhetnek az ellen orra alá, az orkok egyszerűen csak erősek és durvák, akik csapatokat tudnak alkotni, aztán vannak a dagi démonok, akik csigalassúak, de pokoli erősek közelharcban, és ők is tudnak kovácsolni. Vannak óriáspókok is, de egyes lények ellenségek: a légy és a pók nyírják egymást, szóval külön kell tartani őket. Ugyanez igaz a csontvázakra és a dagadt démonokra is: az egyik csontvékony, szó szerint, a másik meg hízott dagadék. Emiatt rühellik egymást. Van börtön is, ahová bezárhatod a jókat. Ha nem jut nekik kaja, előbb-utóbb éhenhalnak, és csontvázként szolgálnak téged. De kínzókamra is van, ahol infót szedhetsz ki belőlük. Ha elhaláloznak, szellem lesz belőlük, de ha folyamatosan begyógyítod a sebeiket, az állandó kíntól inkább átállnak hozzád. Semmi komolyra nem kell gondolni, egy butyuta, de nagyon megfogós őrült játék, tipikus kifigurázás. Majd később írok talán még erről, meg a folytatásáról.

Vicces, késő este a tükörben mindig máshogy látom magam. De talán csak optikai csalódás.
Amúgy jól vagyok, azt hiszem. Kíváncsi vagyok, mi lesz legközelebb, és hogyan. Hamarosan megyek Data születésnapjára is, 2 nap múlva. Jó móka lesz, már most előre látom. Függetlenül attól, hogy pokolian hideg van. De inkább hideg, mint meleg, az én nézőpontomból. Még egyelőre nem leszek jégkocka, ha ilyenkor tartózkodok kint. Az csak decemberben.

El is megyek, mert már fáradt vagyok (függetlenül attól, hogy most van kedvem írni), és amúgyis késő van. Minden jót nektek, vigyázzatok magatokra.