Üdv, fiúk-lányok!
Hát, a mai nap kellően őrült volt. A tegnapi is, de ahogy akkor írtam ide, megjegyeztem, hogy nincs igazán semmi érdekes velem. Hát, most már van.
Muszáj beszámolnom a háziorvosomról, csak hogy megörökítsem ezt az utókornak. Ugyebár én egy rendészeti szakközépiskolára jelentkeztem, a szerencsétlen viszont esküszöm, hogy nem bír olvasni, vagy csak nem akar. Kétszer hitt honvédnek, de ez még csak a jobbik eset. Ugyebár a háziorvosnak alá kell írogatnia papírokat (de tényleg szinte csak ennyi, a javát nekem kell kitölteni), de ez a szerencsétlen még azt se értette, hogy a papír mit mond, vagy hogy mit ír alá. Végül, a kezemben volt a levélboríték (amibe az orvosnak a levelet kéne tennie, amit aztán lepecsétel), de ő azt hitte valószínűleg, hogy pénzt hozok neki, de mikor látta, hogy nem emelek ki belőle semmit, már nem érdekelte. Végül némi idő után később visszavergődtünk hozzá, hogy pecsételje le a borítékot, azonban nem értette, hogy ezt miért kell (csak úgy megsúgom, hogy oda van írva nagybetűkkel a lapra, hogy a háziorvosnak le kell pecsételnie). Ezután erre is a honvédséget írta. Gratulálok neki ezúton is!
Ez még szintén a jobbik véglet. Ugyanis ezután annyira összezavarodott, hogy más orvosokhoz küldött, mert nem tudta, hogy a papíron mi van, és mit ír alá. A többi érdekes fejet vágva pedig visszaküldött volna a háziorvoshoz, mert rá van írva a papírokra, hogy neki kell ezekkel törődni. Végül egy hosszú telefonálgatás után rájöttek arra, hogy NEM ott, helyben kell megcsinálnom a klinikán a 2000 m futást, a 60 kilós súlyemelést, a fekvőtámaszokat és a felüléseket, meg az ingafutást. Nekik is gratulálok, éljenek az egészségügyi reformok. Remélem, hogy mire megöregszem, okosabbak kerülnek a helyükre.
Később teljesen felesleges vizsgálatokra küldtek el (a rendőrségnél levő orvosok végzik ugyanis el ezeket, nem nekik kell), végül rájöttek, hogy nem értik, mi van, és némi balhé után rávettük a háziorvost, hogy tegye már ki oda a papírra azt a rohadt aláírást, és azt az egy-két aláhúzást-bekarikázást végezze már el. Köszönhetően a szakértelmének, teljesen hülyeségeket sikerült megjelölnie, amivel jól elszúrta a jelentkezésemet erre az évre. Nagyon szépen köszönöm, te IQ bajnok! Annyira ért az orvostudományokhoz, mint én a kvantumfizikához. Na jó, talán én még többet is tudok nála.
Még szerencse, hogy több helyre beadtam a jelentkezést. Fúh.
2010. január 15., péntek
2010. január 12., kedd
Castlevania
Magamról felesleges lenne írnom, szokás szerint semmi sem történik.Viszont rászoktam a Castlevaniára. Gótikus, javarészt klasszikus 2D-s játékok, és pokolian nehezek, ugyanakkor mégis van bennük valami különleges. Végigugrottam vagy 10 címen ebből, úgyhogy most már igazán elmondhatom magamról azt, hogy veterán lettem belőle. Függetlenül attól, hogy szuperklisés története van, nekem tetszett az is.
A sztori:
A 11-ik században, amikor a monarchiák meggyengültek, a helyi feudális urak megerősödtek. Az első lovagok egyszerűen csak megvédelmezték uruk birtokát, de a 11-ik század reformjai után békefenntartók is voltak. Az eretnekek ellen harcoltak Isten nevében.
Egy ilyen lovagi társaságról azt tartották, hogy sérthetetlen, két ember befolyása miatt: Leon Belmont (felül), egy báró, aki semmitől sem riadt vissza és remek harcos volt. A másik a barátja, Mathias Cronqvist [alul](egy szójáték Mátyás király nevével, Mathias=Mátyás angolul, a Cronqvist pedig egyértelműen a Korvin névre való utalás, csak eltorzítva), egy taktikus géniusz, akit a műveltsége kiemelt egy tudatlan társadalomból. Megbíztak a másikban teljesen, és már régóta fennáll a barátságuk.
Egy nappal később azonban, ahogy Mathias hazatért egy sikeres hadjáratból, hírt kapott a felesége, Elisabetha hirtelen haláláról. Mélységesen gyötrődött ezután, és nemsokára ágyhozkötötté vált. Azóta eltelt egy év, és köszönhetően Leon erőfeszítéseinek, továbbra is legyőzhetetlenek voltak. Azonban, hirtelen szörnyetegek kezdtek feltűnni Leon birtokán. A keleten történő kereszteshadjáratok miatt az egyház csak az eretnekek elleni harcban volt érdekelt. Tiltva volt, hogy bárki felhatalmazatlanul küzdjön egy harcot, úgyhogy Leon engedélyt kért, hogy reagálhasson. Az egyház azonban ezt megtagadta tőle, és nem volt szándékukban megadni neki.Egy éjszaka Mathias felkelt az ágyából. Elárulta Leonnak, hogy a szörnyetegek egy vámpírhoz kötődnek, aki egy kastélyban él az egyik erdőben, amit "Örök Éjszakának" neveztek el. Mathias hozzátette, hogy Leon jegyesét, Sara Trantoult (alul), ez a vámpír rabolhatta el, és valószínűleg most is a kastélyában van.

Mivel hogy Leon nem harcolhatott a vámpírral az egyház engedélye nélkül, ezért feladta a bárói címét, és elindult Örök Éjszaka felé. Miután berohant az erdőbe, találkozott Rinaldo Gandolfival (kép alul), egy öreg alkimistával, aki itt élt. Rindalo meglepődött, hogy Leon nem báró többé, ami mindkettejüket azonossá tette a másik szemében. Rinaldo meghívja Leont a házába, és elmondja neki, hogy "befejezetlen ügye" van Walter Bernharddal, a kastély vámpírjával. Walter élvezte, hogy élet-halál játékot játszhatott a vadászokkal, és megengedte Rinaldonak, hogy segítsen azokon, akik a háza felé tévednek (mert Walter szerint így "még mókásabb" a játék). Azonban még sosem győzték le.

Rinaldo odaad Leonnak egy ostort, amit alkímiával készítettek, hogy segítsen neki vele. Leon megkérdezte, hogy mi az az alkímia. Rinaldo elmagyarázza neki, hogyan készült az ostor, és azt is, hogy -fura egybeeséssel, de- Mathias tanította meg az alkímiára. Az alkímia tudománya a Mathias családban szájhagyomány útján lett tovább adva.
Az ostor mellé azonban Rindalo a saját erejét is felhasználta arra, hogy erős energiát csatoljon Leon páncélkesztyűjébe. Ennek köszönhetően a mágikus erejű támadásokat elnyelheti. Miután megköszönte az öreg alkimista segítségét, Leon elmegy az ostorral, és a páncélkesztyűvel. Rindalo azonban figyelmezteti Leont egy utolsó dologra: hogy mielőtt elérné Waltert, le kell győznie a kastély öt védelmezőjét, hogy bejuthasson hozzá.
Leon belép a kastélyba, és sikeresen legyőzi az öt védelmezőt. A csábító, ám velejéig romlott succubussal történő harc után Leon megtudja, hogy Rinaldo "befejezetlen ügye" Walterrel nem más, mint bosszúállás azért, amiért az vámpírrá tette a lányát. Rinaldo később elmeséli, hogy kénytelen volt megölni a lányát, miután az leölte a feleségét és a fiát. Leon küldetése ezek után már nem csak az volt, hogy kiszabadítsa Sarát, de az is, hogy bosszút álljon új, öreg barátja helyett.
Rájön arra is, hogy Walter (kép balra) birtokában van az ébenfa-kőnek, annak a nagy erejű tárgynak, ami Örök Éjszaka erdőjét sötétségbe borította. Rinaldo elmondja, hogy akkor, ha az ébenfa-követ kombinálják egy másik kővel, a "filozófikusok kövével", azzal elérhetővé válik az alkímia legfőbb célja - a halhatatlanság. A vámpíroknak azonban csak két kő volt értékes: az ébenfa kő, és a vörös kő, ami hatalmas erővel ruházza fel a hordozóját; ez utóbbi azonban régóta eltűnt.Az ajtó felnyílt Walter részlegéhez, és Leon belépett. Walter először vetett szemet rá, és üdvözli őt. Leon követeli, hogy eressze el Sarát, ő pedig engedelmeskedett, mivel már nincs többé szüksége rá. Leon bedühödik ennek hallatán, és ráront az alkímia ostorával, azonban az hatástalannak bizonyul ellene. Walter szórakoztatónak tartja a próbálkozást, és elmegy a kastélytoronyba, ahol Leonnal készül összecsapni.
Őt azonban csak Sara érdekelte, úgyhogy visszavitte Rinaldo házába. Miután viszont megvizsgálták Sarát, aki eszméletlen volt, Rinaldo harapásnyomokat vett észre a nyakán. Walter megharapta. Leon aggodalmaskodott, és nem tudta, mi legyen. Rinaldo szerint az egyetlen módja annak, hogy az átok megszűnjön, el kell pusztulnia Walternek. Az alkímia ostora azonban nem hat rá. Rinaldo viszont tudta, hogyan lehet ezt orvosolni, és legyőzni Waltert - mivel hogy Sarát Walter alakította vámpírrá, ezért egy része benne is tovább él. Ezt a részt pedig az ostor képes lenne elnyelni, megnövelve ezzel az erőt, ami benne rejlik. Ahhoz, hogy az ostor hatásossá váljon Walter ellen, minden haragját össze kell szednie, és végeznie kell Sarával. Leont ezt sokkolta, és emiatt csak még jobban aggódott.
Sara azonban hallotta, ahogy ketten róla beszélnek. Tudta, hogy elkezdett vámpírrá alakulni, és felajánlotta, hogy áldozatot hoz azért, hogy másokat megmentsen ettől a sorstól, remélve azt, hogy ezzel sok ember életét megmentheti. Bátorította Leont, hogy adja meg ezt az utolsó kívánságot neki, ő azonban nem volt meggyőzve. Viszont, mivel hogy nem volt választása, végül megtette, miután rájött, hogy nincs kiút. Így született meg a Vámpírölő Ostor.
Rinaldo és Sara érdekeit szem előtt tartva Leon visszament a kastély tornyába, és szembeszállt utoljára Walterrel. Az már látta, hogy Leon rendelkezik azzal a hatalommal, amivel őt le lehet győzni, és meglepődött rajta. A harc után Walter rájön, hogy veszített. Azonban azzal büszkélkedik, hogy még úgyis visszatér az erejének köszönhetően, amit a kő ad neki, és megtalálja a másik párját is, a vörös követ. Ironikus módon azonban megjelenik a Kaszás, és megszerzi a lelkét, átadva annak, aki "a király, ki a vörös kő hordozója".
Kiderül, hogy az a személy pedig nem más, mint Mathias, Leon legjobb barátja. Mathias eszelte ki az egészet - mindenkit kihasznált, és mindent megtett azért, hogy megszerezze Walter lelkét, magának akarva a hatalmát. Miután Elisabetha meghalt, Mathias úgy érezte, hogy Isten elárulta őt, és elvette tőle azt az embert, akit a legjobban szeretett, függetlenül attól, hogy élet-halál harcot vívott azokkal, akik őt megtagadták, az eretnekekkel. Meggyűlölte a halandó életet, és örökké átkozta Isten nevét.Mathias ezután felajánlotta Leonnak, hogy csatlakozzon hozzá, és legyen ő is halhatatlan, mivel hogy ő is pont ugyanezt a sorsot szenvedte el. Leon elutasítja, és megtartja az ígéretet, amit Sarának tett. Miután nem tudja meggyőzni, Mathias rábízza a Kaszásra a régi barátját, aki megpróbál korán véget vetni az életének.
Az ostor azonban vele szemben is hatásos, és győzedelmeskedik. Később átadja a Kaszásnak az üzenetét, amit Mathiasnak szánt: "Átkozott lénnyé váltál, és ezt sosem fogom megbocsájtani. Ez az ostor, és a vérvonalam egy nap elpusztít még téged. A Belmont klán vadászni fogja az éjszakát!"
A kastély szétesett, Leon pedig elmenekült. A nap felkelt Örök Éjszaka erdőjében, és elmúlt az est.
Mathias külföldi földekre menekült, ahol továbbra is folytatta az istenkáromlást. Végül kinevezte magát a "Vámpírok urának", és az "Éjszaka Királyának". Végül felveszi a Vlad Dracul nevet, és "Drakula" néven válik ismertté.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)